On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?

Tyű, ez aztán urban fantasy volt a javából! Még nem olvastam olyan könyvet, ahol ennyire szélsőségesen két világ találkozott volna, de ez tette nagyon különlegessé a történetet. Bevallom, a fülszöveg egy kicsit félrevezetett, mert egy leginkább a lovagkorban játszódó történetre számítottam, ehelyett szó szerint szembe jött velem néhány scifi elem, a 4-es metró és még sorolhatnám. A történet dióhéjban:

Fülszöveg:

Mia Anne tizenhat éves, és nem túl lelkesen Pestre költözik apja munkája miatt. 
Egyik éjjel azonban különös fantasy világgal álmodik, ahol ő egy mágus, és onnan kezdve álmában egy helyes, pimasz lovagot bosszant. 
Bele lehet zúgni valaki állába? 
Kósza csavargó kölyökből lett lovag, semmi kedve egy lányba beleszeretni, és feladni a nehezen kiküzdött életét. Ám nyugtalanítja a szemtelen varázslólány, túl sokszor kalandoznak felé a gondolatai. 
Legszívesebben sose látná őt viszont, de a lány hatalmas veszélyben van, két világ akarja holtan látni. 
Mitől férfi a férfi, és lovag a lovag? 
Amon, az apa, világhírű agykutató zseni, ám nincsenek érzelmei, és a gyereknevelést is könyvekből oldja meg. Budapestre rendelik, Közép-Európa legnagyobb titkos laborjába, a négyes metró alá, ahol a katonaság kétségbeesetten próbálja megakadályozni a két világ között lévő mágikus Fal átszakítását. 
De ki lehet az ellenség? Mi erősebb, a mágia vagy a tudomány?

A borítója meseszép, a kék virágok a tőrrel és a cím régies, kódexekben használt betűtípusa igazán odavonzza az olvasó szemét, és a fent említett félrevezetésem is itt kezdődött, ugyanis a borítón egy letűnt kort idéznek ezek a szimbólumok. Aztán ahogy közelebbről megnézi az ember lánya, a virágok között elrejtve megbújik egy dombornyomott EKG jel egy szívvel, ami így utólag már teljesen mást jelent számomra, mint először gondoltam. A borítóval kapcsolatban az írónő oldalán megtaláltam a terveket, és azt kell mondjam, hogy a végleges lett a legszebb. :) A többi ugyan sokkal inkább sejteti, amiben én a kezdetekben tévedtem, de így viszont igazán váratlan meglepetések értek és a történet "fantasyságát" is hűebben tükrözi a választott borító, mint a modernebb hatásúak. A borítótervező pályázat többi elemét itt lehet megtekinteni.

A könyv különlegességei közé az is hozzátartozik, hogy már az ajánlásnál elérzékenyültem, amikor a könyvet még el sem kezdtem. Annyira szép és megható ez a két mondat, hogy szeretném itt is megosztani.

Ajánlás:

Lányomnak, Annának

Két világ kalandora vagy, és már látom, hív a végtelen.

Kutasd fel a részecskefizika titkait, vagy álmodd papírra a Százvilágot,

de ne feledd, a legfőbb dolgod, hogy boldog légy.

A történetet három szemszögből olvashatjuk, Amon Dollond professzor, az apa, Mia Anne, a lánya és Kósza lovag szemein keresztül. Hatalmas szakadék volt emiatt a fejezetek között, hiszen időben és térben is nagyokat ugráltunk, de idővel sikerült megszokni.

Dollond professzor egy zseni, agykutató és talán nevezhetjük munkamániásnak is. Különös betegsége révén nem tud mit kezdeni az emberi érzelmekkel, így a párkapcsolatait és a nevelést is könyvek segítségével végzi. Eleinte nagyon unszimpatikus volt a karaktere, de a történet során ő ment át a legnagyobb személyiségfejlődésen. A két világ találkozásainak miértjeit leginkább az ő fejezeteiből ismerjük meg, a tudományos magyarázatokkal együtt.

Mia Anne tizenhat éves és apjával ellentétben ő nem tűnik zseninek. Helyette élné a fiatalok normális életét, igaz barátokat és szerelmet keresve, ám apja munkája miatt folyton új helyre kell költöznie, ami ebben nagyban meggátolja és megkeseríti amúgy is törékeny kapcsolatát az apjával. Édesanyját elvesztette, és a pótanyukák is sűrűn cserélődnek. Egy baleset miatt lebénult, de a gerincébe helyezett fémlapokkal nehézkesen, de újra tud járni, álmában viszont nem érez semmilyen fájdalmat. Igazán érdekes volt, ahogy külföldi szemén keresztül látta a magyarokat és jókat derültem a megállapításain. Kedves, szerethető karakter, erős és talpraesett lány a maga cserfességével, aki úgy kilógott álmai lovagkorának szereplői közül, mint elefánt a porcelánboltból.

Ám a sors mégis keresztezi útját Kósza lovaggal, akiről ódákat tudnék zengeni, ha bárd lennék, de így csak néhány mondatban megpróbálom bemutatni őt. Csavargó kisfiúként hatalmas igyekezettel mindent megtett, hogy lovag váljon belőle - nevét is innen kapta. A hűség, a becsület, a Rend szabályai mindennél fontosabbak neki, birtokol minden olyan erényt, amitől a lovag lovag.  Általában nagyon komolyan veszi magát, amíg meg nem ismerkedik Mia-val. :) Egy Bo nevű fekete lova van, aki teljesen Maximust juttatta eszembe az Aranyhajból, ugyanis reagál minden szituációra, akár egy ember és látványosan, sokszor viccesen érzelem kinyilvánít. Épp egy hatalmas csatából érkezik vissza sebesülten Kósza, ahol egy Hit nevű lovag az életét áldozta érte, amivel elképesztő történések veszik kezdetüket. Haldoklik, amikor összetalálkozik Mia-val...

A történet azért igazán egyedi, mert a karakterek és helyszínek egyáltalán nem klisések, nagyon érdekes volt olyan helyeken elképzelni az eseményeket, ahol már járt az ember. A karakterek nagyon ki voltak dolgozva, Dollond professzor világnézete is elképesztően jól átjött, látszik, hogy a betegségnek is alaposan utánajárt az írónő. Nagyon szeretem az első szerelmek történeteit és ezt ebben a könyvben gyönyörűen kibontakoztatva kapjuk meg, leginkább Kósza szemszögéből - mindig elvarázsol, amikor valaki egy pillantásnak, egy érintésnek megadja azt a valódi jelentőséget, ami jár neki, amikor ezeknek még hatalmas értéke van, és ezt sajnos a mai világunkban már nem sok helyen találjuk meg. Váratlan fordulatokban is bővelkedik a történet, sok "ellenséggel" és szörnnyel találkoztam már, de a könyvben feltűnő jelenségek abszolút az újdonság erejével hatottak.

Spoileres gondolatok

A történet egy pontján volt egy olyan érzésem, mint amikor kalapból kell kihúzni néhány szót és azokkal kell történetet írni (és ezt most a szó pozitív értelmében mondom): metró, anime, isten, dió, lovag... Aztán a Köszönetnyilvánításból kiderül, hogy az írónő mind személyes emlékekből, tapasztalatokból inspirálódott és ezeknek a szavaknak mind másodlagos jelentése is van számára, ami azt is mutatja, hogy csupa szeretettel készült a regény, az általa oly kedves helyszínek, tárgyak, élőlények bevonásával.
Kedvenc részeim, amik Kósza idejében játszódtak, azok közül is talán a fátyoltáncosok házában játszódó jelenetek. Ritka bensőséges pillanat volt, amikor a testével védte Kósza Mia-t, ezt milliószor újra tudnám olvasni. Azt hiszem, Max Irons személyében tökéletes Kószát avattam, és ezt a kis gif-et itt hagynám, mert ehhez a jelenethez illik. Csoda, hogy minden fátyoltáncos őt akarta? :D

Nagyon vicces jelenet volt még, amikor a Mondoconon Inuyasha szereplőinek mozgását kezdték el utánozni, gondolván ebben a világban így harcolnak az emberek.
Összességében egy nagyon kedves, néhol vicces, elgondolkodtatós könyv volt, ahol nálam győzött a mágia a technika felett, mert a szeretet a legnagyobb varázslat.

J. Goldenlane - Isteni Balhé

A könyvet olvasási válságra ajánlották nekem, és milyen jó, hogy megszereztem és elolvastam, mert meg is gyógyított belőle. :-)

Az olvasásom úgy kezdődött, hogy a régi kiadás hátoldalán elolvastam az írónő gondolatait a könyvről és így is tettem; elengedtem minden elvárásomat és belevágtam, mint Thani az éjszakába.

A történet egy felettébb nagyszájú, pimasz és kényszeresen hazudozó leányzóról(és ez ő lovagjáról) szól, akit jó néhány oldal után sikerült csak megszokni, mert azért nem egy átlag teremtés. A kényszeressége nem csak a hazudozásban, hanem mások értékeinek elcsenésében is megmutatkozik, de hát mit tudunk mi a nagyvárosi élet szabályairól, ha az embernek valahogy életben kell maradnia fiatal lányként, árván, minden nélkül.

Egyik hétköznapi csetepatéjába azonban közbeavatkozik egy igazi lovag, mellvérttel, pallossal, meg mindennel, amivel kell és megmenti Thanit - ismeretségük itt veszi kezdetét, ám Q nevű lovagunk nem is sejti, hogy ezzel a lánnyal jóval nagyobb gondot vesz a nyakába, mint az eddigi harcai összesen. Q nevével először nem békéltem meg, de ahogy megismertem a képtelen kalandjaikat, és közben azon gondolkodtam, hogy vajon miként hívhatnák másként (John vagy Thomas lovag?), rájöttem, hogy a Q úgy tökéletes, ahogy van. :) A nevekkel kapcsolatban még nagyon tetszettek Thani névadásai az állatoknak, egyszerűen minden alkalommal mosolyogni való volt, ahogyan lelkesen emberszámba vett minden állatot és kommunikált velük a maga módján. Minden tiszteletem Szöszmöszé, aki végig tudta élve kísérni Thani csapongásait.

A két főszereplő abszolút ellentétei egymásnak, és ezt a váltott szemszög igazán jól kidomborítja. Thani verzióin talán többet nevettem, de Q nézőpontjai is tartogatott sok vicces esetet, mert humorból aztán akad bőven! A romantikát keresőknek ez a könyv nem tartogat ugyan szirupos jeleneteket, de megismerve a két szereplőt ezt mind el lehet fogadni, és a sok kaland, a humor ezért mind kárpótol, már ha ezért kell kárpótolni valakit.

Kettejük szent küldetése Frej-jah dicsőségére állt ugyan a történet középpontjában, ami egy sárkányölést jelentett, én mégis az eközben zajló kisebb nagyobb balhékat jobban élveztem. A történet legutolsó "poénjánál" már fogtam a fejem, de az még nagyon kellett oda és fel is tette az i-re a pontot. Könnyed, szórakoztató történet volt, nem akar több lenni, mint ami és ez nagyon szimpatikus. Minden remekül ki lett találva és a főszerep a szórakoztatásé volt, amit teljesen meg tudtam élni, és ezt nagyon köszönöm a kedves írónőnek! ^^ Az egyetlen negatívum, amit fel tudnék hozni, az az elképesztően kicsi betűtípus, ami többször megkönnyeztette a szemeimet az erőlködéstől, de az újabb kiadásnál már biztosan gondoltak erre is. Ez volt az első könyvem J. Goldenlane-tól, de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó!

J Goldenlane

Isteni Balhé

Beholder Kiadó, 2001
256 oldal

Mary E. Pearson - Az árulás csókja

Kiadó: GABO

Kiadás éve:2015
406 oldal
Fordította: Miks-Rédai Viktória

A kisbabám melletti három napos olvasási sebességem is mutatja, hogy ez a könyv bizony nagyon tetszett! Minden szabadidőmet erre szántam, annyira magával ragadott a történet.

Nézzük, mi kell egy igazán izgalmas, kalandos, romantikus középkori történethez:

Végy egy bátor, merész, szókimondó hercegnőt, adj hozzá két jóképű, titokzatos férfit, egy kanál romantikát, csipetnyi humort, egy nagy adag gyönyörű tájleírást, csodás helyeket, színeket, fűszereket és az egészet nagyon, de nagyon alaposan kavard össze. És kész is. :)

A könyv sokáig pihent a polcomon és ezidáig csak a borítóban gyönyörködtem, mert azt valljuk be, hogy gyönyörű lett. Nem lehet úgy elmenni mellette, hogy az ember ne gondolná azt, hogy igen, ezt el kell olvasnom! Azonban nem csak a borító ennyire megkapó, és elragadó (igen, talán ez a legmegfelelőbb kifejezés), hanem maga a történet is.

Adott két királyság, Morrighan és Dalbreck, akik a köztük lévő, évszázadok alatt felgyülemlett feszültséget egy elrendezett házassággal kívánják orvosolni, méghozzá úgy, hogy Morrighan Első Leányát, a főszereplő Liát hozzá kívánják adni Dalbreck hercegéhez.

Lia, aki három fiútestvérével nőtt fel, és ezalatt az idő alatt a fiúkat is meghazudtoló módon minden játékban, csínytevésben részt vett, arra kényszerül, hogy érdekházasságot kössön egy számára idegen és valószínűleg köpcös, csúnya herceggel. A lányt nagyon bántja, hogy így rendelkeznek felette; sosem ismerheti meg az igaz szerelmet és a szabadságot, így kiötöl egy szökési tervet szolgálója, Pauline segítségével és az esküvő előtt nem sokkal megszöknek a királyi udvarból. Előtte azonban a sosem kedvelt kancellár szobájából elcsen néhány értékesnek vélt könyvet, amik titokzatos módon nincsenek leltárba véve a királyi kincstárban és még egy gúnyos üzenetet is jól otthagy a fiókban.
A szökés után természetesen nagy a felfordulás. Míg a két lány kiválóan álcázva szökésük nyomait vígan menekülnek a nem kívánt kötelesség elől, a két királyság közt épphogy kialakult gyenge szövetség széthullik és egy harmadik, Venda királysága is megélénkül a hírre, aki miatt a házasságnak meg kellett volna köttetnie.

Mindig szívesen nézem a történethez készített címereket, és ez most sincs másként, főleg, ha a mintáknak jelentőségük is van. Jelen esetben az esküvői előkészítés része, hogy a menyasszonynak festenek egy tetoválást a hátára. A tetoválás egy indákkal körülvett oroszlánt ábrázol, amely a morrighani és a dalbrecki címer egyesüléséből születne. Ezek a tetoválások idővel lekopnak, ám Lia hátán rejtélyes módon az indákkal körülölelt mancs része hetekkel később sem akar eltűnni...

A történethez visszakanyarodva a lányok elérnek Terravin falujába, ami Pauline szülőfalva. Itt egy régi ismerős fogadójába szegődnek és az új élet reményében itt vállalnak munkát felszolgálóként, konyhai kisegítőként. Muszáj elmondanom, hogy az itt játszódó részek voltak a kedvenceim. A városkát annyira megszerettem a maga színességével, a fogadó ételeivel, és a közelgő ünnepségre való előkészületekkel, hogy szívesen odaköltöztem volna. A barátságos tengerparti gyöngyszem valódi színfoltja volt a történetnek, egy ideig vidám és idilli környezetet teremtett a lányok új életéhez. 

"Az öblöt körbeölelő dombokon ülő házak és üzletek mind más színben pompáztak, volt köztük ragyogó kék, cseresznyepiros, narancssárga, orgonalila, citromzöld – az egész úgy festett. mint egy óriási, színpompás, drága gyümölcsöstál, a mélyén a tengerrel, amely az erdő sötétzöld markában egyensúlyoz."

A fogadóban barátokra és segítőkre lelnek, már minden megoldódni látszik, amikor két rejtélyes ifjú tér be a fogadóba. Egyikük Dalbreck hercege, aki azért indult útnak, hogy megnézze magának, ugyan ki az a hercegnő, akinek volt mersze faképnél hagyni őt az oltárnál, a másik pedig egy orgyilkos, akit azért küldtek, hogy végezzen a hercegnővel mielőbb. A két férfi szemszögét a könyv elejétől már nyomon követjük, habár nagyrészt Lia mesél, Rafe és Kaden szemszögéből is megismerhetjük a történetet. 

A szálak a fogadóban futnak össze és ha eddig kalandos is volt a lányok útja, most válik igazán izgalmassá. Egyik férfi sem ilyen hercegnőre számított és ez megnehezíti mindkettejük célját, habár egymáséiról mit sem tudnak. Ugyan rengeteget titkolóznak egymás előtt mindhárman, mégis kezdik megismerni egymást és Lia egyikük számára sem marad közömbös. Igazán aranyos és vicces jelenetekbe botlunk a történet ezen részén, ahol kvázi versenyzik egymással a herceg és az orgyilkos (még így leírva is mulatságos kicsit), és egyikük iránt Lia is szerelemre lobbanni látszik. 

"Talán száz módja is van, hogy az ember szerelembe essen."

Ám a felhőtlen boldogság nem tarthat örökké. Egy váratlan támadó és egy még váratlanabb közeli haláleset arra a döntésre juttatja Liát, hogy nem bújhat el a felelőssége alól, vissza kell térnie a királyságba és nem hagyhatja, hogy tovább fajuljanak a dolgok. Ám ezt az orgyilkos sem hagyhatja... Innen sokkal sötétebb hangulatúvá és keserűvé válik a történet, kiderül, hogy ki kicsoda valójában és Liának egyre kevesebb az esélye arra, hogy rendbe hozza a királyságok közti zűrzavart, hiszen a baj már megtörtént és a helyzet az ő elrablásával csak rosszabbodik.  

Elkezdődik a hajsza az idővel, hiszen a herceg meg akarja találni az elrabolt hercegnőt, Liának fogy az ideje, hogy meg tudjon szökni és hogy időben meg tudja fejteni a kancellártól lopott titkos könyvek szövegeit. 

A történet nagyon erős befejezéssel zárul. Még a könnyedebb részeket is megtörték a könyvben végig megjelenő ősi mondák, énekek szövegei, amik szinte előrevetítették a könyv végének hangulatát; a második rész komorabb, baljósabb előszeleit.

Összességében nagyon élveztem az egész történetet! A színek, hangulatok és érzelmek teljes skáláját bejárhattuk a szereplőkkel együtt, hiszen nagyon sok mindent megéltek. Erősek voltak a mellékszereplők is, és a két férfi között sem tudnám letenni a voksomat - mindkettőt megszerettem.

Pihentetem még a történetet a második rész előtt, elmerengve még egy kicsit Terravin utcácskáin, mert érzem, hogy a második részben már ennyi könnyedségre nem számíthatunk.

Elragadó és nagyon szerethető történet! ^^

"Elfordultam, végigpillantottam a szélben reszkető füvön. 

- Mindössze annyit mondanak nekem, hogy semmi sem tart örökké. Még a nagyság sem.

- Valami mégis.

Szembenéztem vele.

- Igazán? És mégis micsoda?

- Az, ami számít."