Leigh Bardugo - Árnyék és csont

Elsőként meg kell jegyezzem, hogy nagy kedvencem a könyv több szempontból is, ezért nagyon izgatott vagyok, hogy írhatok a Grisa trilógia első kötetéről. Egy molyos kihívás miatt olvastam újra, és a fénye cseppet sem csorbult másodjára sem, sőt, még jobban oda tudtam figyelni az apró részletekre. Kicsit sok lett a kép, tudom, de szerettem volna egy amolyan memoárt is készíteni ennek a könyvnek, mert rengeteg szép illusztráció készült hozzá; alig tudtam választani. :-)

Kezdjük a borítóval. Szerintem mindhárom köteté gyönyörűre siketült! Mikor megláttam, már első ránézésre is különlegesen hatott rám, de a szimbolikája csak a könyv elolvasása után vált érthetővé, több momentumát is felfedezhetjük a történetnek - még az árnyékolásnak is jelentősége van. Veronica Roth egy mondatát olvashatjuk fent a borítón: " Egyetlen korábbi olvasmányomra sem hasonlít." És ezzel egyet kell értenem. Az izraeli származású de Amerikában élő írónő hozza a YA egyes elemeit, de a világfelépítés páratlan, a helyszínek, az öltözékek leginkább az orosz kultúrát idézik.

A történet Ravkában játszódik; a könyv elején találunk egy gyönyörű térképet, amely segít tájékozódni a történet folyamán.

A következő oldalon pedig bemutatásra kerülnek a grisák, mint a Második Hadsereg katonái; a Korporálok (Szívtörők, Gyógyítók), az Idézők (Szélhívók, Hullámtörők, Pokolhívók), és a Fabrikátorok (Djuraszták, Alkimisták). Így minden segítséget megkapunk, hogy a történetet megértsük, elképzeljük. A fenti plakátok is olyan gyönyörűen ábrázolják a Korporálok és az Idézők rendjét, hogy nem bírtam ki, hogy ne kerüljön ide kép róluk.

Főszereplőnk Alina Sztarkova az országok közt dúló háborúk egyik árvája, sápadt, gyenge kislány, aki Keramzin egyik árvaházában nő fel egy szintén másik árva kisfiúval, Mal-lal. Szoros kötelék alakul ki közöttük az évek során, felcseperedve Alina talán már többet is érez a fiú iránt, mint barátság. Idővel besorozzák őket az Első Hadseregbe, ahol a lány a térkép készítőknél, míg Mal a felderítők között tanul. Az országukat hosszában átszeli az úgynevezett Zóna, ami egy szörnyek által lakott sötét, homokos pusztaság. Elérkezik a nap, amikor az Első Hadsereg egy csapatának át kell kelni ezen a területen, Alinával és Mallal is a fedélzeten. Hiába védik katonák és grisák az átkelőket, a volkrák, ezek a szörnyek mégis rájuk támadnak, és nem bírnak el a túlerővel. Mal Alina megmentése közben egy volkra áldozatául esik, és a lány kétségbeesése előhívja azt az erőt magából, aminek eddig a létezéséről sem tudott. Hirtelen mindent elborít a fény és a meleg, amely messze elűzi a szörnyeket, ám Alina közben elájul, így fogalma sincs, hogy menekülnek meg végül és jutnak ki a Zónából. Ezután a lányt az Éjúr elé vezetik, aki a legfőbb grisa mindközül, ő irányítja a Második Hadsereget, uralja a sötétséget és emellett egy erősítő is, így képes más grisák erejét felerősíteni. Alina nem érti, mi történt vele a Zónában, ezért az Éjúr érintése segítségével újra előhívja belőle a fényt, így kiderül, hogy Alina egy napidéző, akire már több száz éve várnak, hogy segítségével elpusztítsák a Zónát. Az újonnan felfedezett értékes ereje miatt a lányt Os Altába, a fővárosba viszik, hogy elkezdődjön a kiképzése, így elszakad gyerekkori barátjától, Mal-tól és félő, már sosem  találkoznak viszont. A palotában egy teljesen más világba kerül, ahol szembe kell néznie a rá váró feladatokkal, a felé támasztott hatalmas elvárásokkal, a magánnyal és az iránta egyre több érdeklődést mutató gyönyörű Éjúrral, aki nem is olyan gonosz, mint hitte? ... Vagy mégis?

Egyre több a kérdés, a bizonytalanság, a fordulat. Valóban képes lenne Alina megmenteni a világot a Zóna terjeszkedésétől? Biztos, hogy erre akarja az Éjúr használni az erejét?
Az Éjúr... Róla muszáj néhány gondolatot szólnom, mert annyira megfogott a személyisége, hogy nem lehet mellette szó nélkül elmenni. Senki sem tudja az eredeti nevét... Senki nem tudja, milyen idős... Látszólag nem sokkal lehet idősebb Alinánál, és annyit árul el neki, hogy 120 éves, de vajon ez igaz-e? Sápadt bőre, fekete haja, kvarcszínű szeme és szép arca rejtik azt a magabiztosságot, erőt, hatalmat, tapasztalatot, amellyel az Éjúri rangot kiérdemelte. Annyira összetett a személyisége, hogy így másodszor olvasva sem tudtam megmondani pontosan, hogy mikor taktikázik és mikor mond igazat. Hosszú élete során kiismerhette az érzéseket, így nagyon jól kezeli az embereket és jól irányítja őket. Kegyetlen is tud lenni, céljai elérése érdekében az emberi életet is semmibe veszi. Nagy játékos, mégis félnek tőle és tisztelik. Ad, hogyha cserébe kap is. Fontos számára a hűség, de nem mindig a helyes eszközt használja, hogy ezt elérje. A grisái hűségesek hozzá, vagy csupán félnek tőle?  Még a negatív tulajdonságai is a vonzerejét növelik, IMÁDTAM!!

A mellékszereplőket is nagyon szerettem, Zsenya a gyönyörű "szabó", Alina látszólag őrült tanárai, Baghra és Botkin, vagy a titokzatos David, a fabrikátorok legjobbika. "Mindannyian szolgálunk valakit" - mondta az Éjúr. Csak az a kérdés, hogy valójában kit?
Az öltözékekről sem esett még szó, pedig igen nagy jelentősége van a könyvben a keftának, amit a grisák viselnek. A gyönyörű ruhák az akkori parasztok által viselt ruhák "elitebb" kiadásai gazdag díszítéssel, gyöngyökkel, hímzésekkel. Mindegyik rendnek megvan a saját színe, az egyéni képességeket pedig a hímzés színe jelöli, egyedül az Éjúr színe a tiszta fekete. Alina napidéző révén az idézők kék színét viseli, és mivel a fényt tudja irányítani, így a hímzése arany színű. Én így képzeltem el az öltözékét:

Mivel én eléggé elfogult vagyok a sorozatot illetően, nem biztos, hogy reálisan tudnám értékelni; ha van is néhány hibája, azt természetesen látom, de egyébként is megfogadtam, hogy a blogom a pozitív hozzáállásomat fogja tükrözni a könyvekről, így ezeket nem is említeném meg. Nagyon izgalmas, fordulatos, romantikus történet egy olyan gyönyörűen felépített világban, ahol a legfőbb kérdés az, hogy a fény és sötétség képes-e harmóniában élni egymással, vagy kioltják egymást? Hiányérzetem csak a következő rész iránt volt régen, most pedig a befejező kötetet várom nagyon, ahol már előre tudom, hogy sírni fogok. 5 csillagos könyv!
Bárhogy is alakuljon:

Könyv és zene - Ostrom és vihar

Biztosan a szakmámból ered ez a gondolkodásmód, hogy minden zenének van egy hangulata, története és minden történethez tartozik egy dallam, egy zene, melyek kiegészítik egymást, összetartoznak, kifejezik, amire a másik már nem képes a saját nyelvén.
Így az olvasmányaim során sokszor keresgélek zenéket a könyvekhez és fordítva; mindig megvan a tökéletes páros - nekem. Egy kihívás miatt kezdtem újra olvasni Leigh Bardugo Grisha trilogiájának első részét, és most a zenéhez találtam meg a tökéletes idézetet, de a szarvassal kezdődött minden, így a kép is hozzájárul az együttes élményhez.

"Időnként összetört testű dereglyéről álmodott, fekete vitorlákkal, vértől iszamós deszkákkal, a sötétben kiáltozó emberekkel. Ám még ennél is rosszabbak voltak a sápadt hercegről szóló álmok, aki ajkát a nyakára nyomta, mindkét kezét a nyakékre tette, és vakítóan ragyogó fényözönben hívta elő a lány hatalmát."

Naomi Novik - Rengeteg

Az én szívemben is gyökeret vert ez a történet.

Ez az első könyvértékelésem itt a blogon és nagyon örülök neki, hogy erről a műről írhatok. Mikor megpillantottam először a könyv borítóját a moly.hu-n, mindjárt éreztem, hogy ez a könyv nekem való. Már maga a cím és a borító is beszédes, gyönyörű lett ez a magyar kiadás.

 

Amikor elkezdtem olvasni a történetet arra gondoltam, hogy abszolút A lány és a farkas film hangulatát idézi vissza, biztosan azért, mert mindkét esetben népmese szolgáltatja a történet alapját, de ebben az esetben jóval többről van szó egy egyszerű népmesénél. A könyv hangulata szinte végig sötét, komor, varázslatos; igazi dark fairy tale, a fogalmazás gyönyörű minden borzalmával együtt. Szinte érezni az illatokat, az anyagok struktúráját, látni a színeket. A leíró részek elképesztően jól sikerültek, félve mondom, hogy talán, de talán ellensúlyozzák azt, hogy a párbeszéd viszont nagyon kevés az egész könyv alatt. Szerintem ennek köszönhető, hogy úgy érzem, lassan haladtam vele, pedig az érdeklődésemet szinte végig fenn tudta tartani.

A történetet a könyv egyik főszereplője, Agnyeska szemén keresztül ismerhetjük meg. Egy ízig vérig falusi lány, aki a könyv elején topa, ügyetlen, még csak nem is mondható szépnek; nem egy tipikus női főhős, ám annál nagyobb értékei vannak, "varázsereje" a spontaneitásban, megérzésben, akaraterőben rejtőzik. Hatalmas fejlődésen megy keresztül a történet alatt, 17 éves kora ellenére nagyon bölcsen és intuitívan cselekszik, mindig az ösztöneire hallgat, amik soha nem vezetik tévútra. 

Vele ellentétben Sárkány, aki az "elrablója", tanítója, társa a varázslatokban teljesen a precízség, pontosság és tudatosság megtestesítője, így kettejük története nem indul zökkenőmentesen. Agnyeska szemlélete azonban hatással van a Sárkányra, így válnak a lehetetlen és semmirekellő varázsigék működő és élő varázslattá. Nagyon jó párost alkotnak, pedig látszólag nincs bennük semmi közös. Amint túltették magukat a kezdeti valóban sok tajtékzáson (az első 150 oldalon tényleg más érzelem kinyilvánítással nem találkozunk), elkezdik elfogadni a másikat és némi vonzalom is kialakul kettőjük között, ami egészen halványan fut csak az események mögött. Itt meg kell említenem azt a bizonyos ágyjelenetet, amit sok értékelésben nem ide illőnek tituláltak az olvasók: én nem éreztem annyira idegennek, főleg egy ilyen korban és időben nem, amikor ezeket a dolgokat nem gondolkodták túl az emberek. A megfogalmazás talán lehetett volna szolidabb, de ha azt vesszük, hogy az írónő Agnyeska szemén keresztül nem finomkodott sem a brutalitással, sem mással, így személy szerint semmi problémám nem volt a jelenettel. Sárkánnyal kapcsolatban viszont akadt némi hiányérzetem, szívesen megismertem volna többet a múltjából, hogy miként vált ilyen emberré, milyen érzések kavarogtak benne, amit nyilván azért nem tudtunk meg, mert Agnyeska narrálta az eseményeket, így annyi derül csak ki számunkra, amennyit ő észlel a varázslóból. Nagyon örültem a könyv végének, az írónő ravaszul az olvasóra bízza kettejük további történetét, de érezni lehet, hogy merre alakul majd a történetük.

Humorral nem sok helyen van meghintve a történet, de ahol igen, ott jókat kacagtam, leginkább a főszereplők civódásán. Az egyik kedvenc idézetem is ezek közül való:

Tíz percig magából kikelve ordítozott velem, aztán amíg nagy nehezen eloltotta az ádáz mágikus tüzet, többször is megjegyezte, hogy közönséges disznópásztorok birkaeszű fattya vagyok - amikor meg tiltakozva kijelentettem, hogy az apám favágó, azt vicsorogta, hogy fejszedobáló tahók vagyunk. A félelmem viszont végleg elpárolgott. A Sárkány is belefáradt a fröcsögésbe és elküldött. Nem bántam, hogy így kikelt magából, mert már tudtam, hogy csak ugat, de nem harap. 

A Rengeteg. Számomra ez egy gyönyörűen kidolgozott gonosz volt, ami igazából nem valaki, hanem egy konkrét erdő, amelyre egy szomorú visszatekintés kapcsán derül fény, hogyan is vált ilyenné. Nagyon szépen rávilágított az emberi gonoszság, gyűlölet következményeire, az elengedés és megbocsátás lényegére. Ezek mind olyan érzések, amelyek a szívben gyökereznek - a könyv esetében szívfákban -, és csakis ott, a gyökérnél tudjuk ezeket kiirtani, megváltoztatni. Nem véletlen az sem, ahogyan legyőzik végül az erdőt, hiszen gyűlöletre erőszak nem lehet válasz.

A másik csoda nekem a Hívóige volt, amely megmutatta bizony az igazi emberi mivoltot, azokat a negatív érzéseket is, amelyeket szeretteink iránt érzünk és elnyomunk. Azonban csak úgy tudjuk elfogadni a másikat teljes szívből, ha látjuk ezeket is és szembe nézünk ezzel az oldallal. Erre gyönyörű példa volt Kasja és Agnyeska barátsága, amely a lecsupaszodott valójuk találkozása után is ugyanolyan erősen kitartott. Kasja a történet másik hőse nekem, egy igazi harcos lány, aki már azelőtt jóval tanúbizonyságot tett bátorságáról és hidegvérűségéről, mielőtt a Rengeteggel találkozott volna.

A városban játszódó egyes jelenetek nem tartogattak annyi izgalmat, mint a többi helyszínen játszódó események, mégis szükség volt rájuk, hogy lássuk az egészet, az utolsó nagy harc előzményeit.

Végül következzen az elmaradhatatlan zene; számomra csak így teljes az olvasás élménye és meg is találtam a Rengeteg hangulatához megfelelőt. Igazán sejtelmes, varázslatos.

                               

Nagyon értékes könyv volt a Rengeteg számomra a fantasy és a YA (még ha vitatható is ez a kategória ebben az esetben) tengerében, igazán egyedivé a népmesei elemek és az az igaz üzenet teszik, amit közvetíteni szeretne. 

Ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit el akar veszni... hogy utána hazataláljon.