Kae Westa - Karvalyszárnyon

Mellém szegődött a szerencse, mert az utóbbi időben csupa olyan könyvet sikerült kiválasztanom, amiket alig bírtam letenni, és Kae Westa Karvalyszárnyon című könyve is ilyen volt. El sem hiszem, hogy a A démon és a papnő után csak most esett rá a választásom, de biztos, hogy most volt itt az ideje. A két regény közül az előbbit is szerettem, de ebben a könyvben úgy érzem, mindenből többet kapunk, és ezt nagyon jó szívvel nyugtáztam.

Nagyon tetszett már a borító is, előre jelzi, hogy egy harcos női főhőst kapunk a történetben, aki nem hétköznapi körülmények között válik azzá.

A könyv első mondata:

"A csatamágus az éj közepén robbantotta be a várfalat."

Bumm bele a középkorba, egy csata kellős közepébe és Bartillia város lerombolásába; indulhat is a nagy kaland! Mert kalandból aztán akad bőven, egy oldalon sem tudtam unatkozni. A főhősnőnk, Bartilliai Caliannara grófkisasszony menekül testőre segítségével az éppen lerombolt városából, amíg több napi bujkálás után Vare, a testőre ötletéből kifolyólag Caliannara egy zsoldos csapatnál lelne menedéket az üldözők elől. Megkörnyékezik a Karvalyok táborát és Zurvan, a szőke, kaján mosolyú felderítő talál rájuk, aki a lányt a karvalyok kapitánya elé, Shastor elé vezeti. Kísérteties a hasonlóság a lány testőre és a kapitány között, mígnem kiderül, hogy fivérek és egy évtizednyi gyűlölet választja el őket egymástól. Shastor nagyon vonakodik a küldetésén felül még egy  nyakába varrt grófkisasszony biztonságát is biztosítani, de nem sok választási lehetősége maradt - a lányt Zurvan pártfogására bízza, és elkezdődnek a kalandok a lány számára teljesen idegen világban, amely idő alatt Caliannara grófkisasszonyból Calina lesz, aki messze került a szép ruháktól és a brokáttal borított falaktól.

A történet csak úgy sodort magával, ha tehettem volna, egyben olvasom el az egész könyvet. Lendületes volt, tele fordulatokkal, meglepetésekkel, harcokkal, csak úgy hullottak az emberek. A környezet bemutatása, a középkori világ ismérvei, a zsoldostábori mindennapok nagyon autentikusnak hatottak, teljesen el tudtam veszni a tábor sátrai közt és a csaták alkalmával magam is szívesen ragadtam volna kardot vagy íjat olvasás közben. A történet sok értékben bővelkedik, ritkán olvasok olyan könyvet, ahol ennyire tudom tisztelni a szereplőket. Felnéztem rájuk. És ezzel együtt az írónőre is; becsületesség, szavahihetőség, testvéri szeretet, szerelem, kitartás, gondoskodás és sok más értéket bemutat olyan zsoldosokon keresztül, akik a könyv végére óriássá nőttek a szememben.

Caliannara nem mindennapi grófkisasszony: okos, tisztelettudó, jólelkű, őszinte és remekül bánik az íjjal. Egy lány szülők, otthon nélkül, az arisztokraták életszínvonala után méltósággal állja meg a helyét egy zsoldosokkal teli táborban. A lerombolt városa sorsa nyomja a vállát, tisztában van feladatával és felelősségével, a rengeteg nehézséggel is bátran szembenéz és a tőle telhető legjobban alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez.

Zurvan Delanga, a Karvalyok legjobb felderítője, a kapitány jobbkeze nyers, egyenes beszédével, önzetlen hűségével és védelmező, gondoskodó természetével belopta magát a szívembe. Bármikor életét adná a bajtársaiért és ugyan nem egy túl romantikus alkat, de Calina iránti érzéseit mégis a maga módján a legmegfelelőbben nyilvánítja ki. Nagyon tetszett, hogy mindenkit becézett, a nyers szavak között megbújó Virágszál és Napsugár azonban tudatják, hogy a gyengédségnek is birtokában van. Némi titokzatosság lengi körül, ám a titkára csak a könyv vége felé derül fény. Tréfálkodós megjegyzései mindig mosolyt csaltak az arcomra.

– Királykisasszony, mi? Szerencsém, hogy ilyen bátor kis lovagot küldött a megmentésemre. – A szőke félrehajtotta a fejét. – Kicsit ugyan töketlen de annyi baj legyen. 

– Hogy… töketlen? – ismételte értetlenül a lány. 

Zurvan rávigyorgott. 

– Bárki másnak első dolga lett volna megcsókolni a királylányt, amint eloldozta. Méghozzá jó alaposan.

Shastor Pelagios kapitány, hatalmas respect a karakterének. Még könyvekben is ritkán találkozni ilyen becsületes emberrel, a valóságban meg még inkább. Zsoldos vezér létére a keresett pénznél is fontosabb az adott szava, az emberei élete. Nem tökéletes ő sem, de ez ad abszolút hitelt a karakterének, kirohanásai jelzik a vállát nyomó felelősséget, és hogy semmit sem vesz fél vállról, nehezen alszik a sok aggodalomtól, sokat töpreng a következő legmegfelelőbb és legtisztességesebb lépésen. A szíve mindig a helyén, és ez Zurvannról is elmondható, nagyon szép kettejük barátsága, már szinte testvérekként tekintenek egymásra. Nem véletlen, hogy  Shastor becsületességére a király is felfigyel...

Reynir, a tábori szoknyavadász felcser karaktere is annyira jól sikerült, hogy szívből tudtam utálni és szó szerint viszolyogtam tőle. Az első olvasás óta azonban megbotránkoztató, beteg viselkedésétől függetlenül egy nagyon jófej szereplőnek tartom, aki remek színt visz a történetbe és biztosítja az egyensúlyt a "jó és rossz" szereplők között.

A könyvből nem hiányozhat a mágia sem, amelyet különös módon itt egy vörös színű kígyó fajta, a snaukák szolgáltatnak. Harapásukkal adják át a különleges képességet, ám nem mindenkiből lehet mágus; minden körülbelül századik megharapott embernek adatik meg a legetőség, a többiek kínok közt belehalnak.
A történet utolsó csatájának eseményeit párhuzamosan élhetjük át egy 10 évvel ezelőtti ostrommal, nagyon tetszett ez az írói megoldás. Nagy élmény volt a könyv, köszönöm az írónőnek! ^^ Igazi középkori fantasy, ahol nem szégyen a csúnya beszéd, de a talpig becsületesség sem. Mindenkinek ajánlom, aki visszacsöppenne a múltba, hogy nagy kalandok részesévé váljon! A kapitány szavaival búcsúzom:

"Shastor Pelagios vagyok, a Karvalyok kapitánya. Elvállaltam egy megbízást, és vagy teljesítem, vagy belepusztulok."